„Tőke és Fasizmus jegyesek”
József Attila 1930

Új fogalmakat, régi ellenségeket, a neoliberális posztfasizmus pontosabb képét adta Orbán Viktor a harmincadik Tusványos szombati világmegfejtésén.

Az évente megrendezett fejtegetés idén újabb elemekkel bővült: bár a liberális elit sok tekintetben jogos kritikája megmaradt, a Soros György-generálta migráció és egyéb összeesküvés-elméletek dicső társaságában, Finnország lesajnálása egy újabb, aktuálpolitikai elem, és az illiberális demokráciának nevezett neoliberális posztfasizmus is tartalommal bővült.

Megjelent például az első és második rendszerváltás élesebb elkülönítése: az első rendszerváltás a liberális volt, a második pedig egy 2006-2010 között megalkotott tervrajz szerinti, 2010-es (lánykori nevén: fülkeforradalom). A második rendszerváltást természetesen nemzetközi ellenkezés fogadta, de sikerült elhárítani az első támadást („Soros-jelöltek” helyett „hétgyermekes családanya” lett az EB új elnöke).

A posztfasiszta orbáni politika neoliberális eleme ekkor jelentkezett: az EU gazdaságpolitikája téves, hiszen egyfajta „európai szocializmust építenek” (magyarán nem eléggé neoliberálisat, pedig igazán igyekeznek) versenyképes gazdaság helyett, és alapjövedelmet vezeténenk be (kik?) foglalkoztatás helyett. Később még kitért erre: a piacgazdaságot fenn kell tartani, emellett pedig megváltoztatják a közösség és egyén viszonyát: eszerint az öngondoskodás fontos (apropó antiliberalizmus, és annak ellenére, hogy két mondattal előbb a közösség tagjainak védelmezését hangsúlyozta), a munka, a saját egzisztencia megteremtésére és fenntartására való képesség, adózás, a tanulás, az egészséges életmód, családalapítás, gyermeknevelés (biopolitika), nemzeti önreflexióban való részvét.

A liberálisok a világon mindenhol azt akarják elérni, hogy az emberi kapcsolatokat lazán szerveződő üzleti kapcsolatok mintájára alakítsák ki, ezért támogatják a migrációt a vén zsidó, Soros György hálózatával együtt. Nem tűrnek ellenvéleményt, ezért Magyarországot támadják (vö. Bourdieu mezőelmélete, centrum-periféria). Ezzel szemben az illiberális demokrácia (vagy nemzeti demokrácia, vagy keresztény demokrácia – azaz neoliberális posztfasizmus) a keresztény szabadság nevű elnyomó mechanizmusokat akarja megvalósítani, amelyben az egyén egyszerre rendeli alá magát egy autoritér államnak és a multinacionális vállalatoknak, amelyek a nyugati EU-s tagállamok asszisztálásával zsákmányolják ki a félperifériás ország „humán erőforrását”.

Szűnni nem akaró taps. Függöny.